PEDAGÓGIAI GYAKORLATOT FEJLESZTŐ PÁLYÁZAT

    Bevezetés

    A pályázat, amit benyújtok néhány dologban nem  felel meg a kiírás követelményeinek, ennek ellenére remélem kiérdemli a Bizottság figyelmét.
    Az ötlet, nem igazán új, amennyiben tizenöt éve alkalmazott gyakorlatom. Sőt, mivel a pedagógiában nem lehet igazán semmi újat a Nap alatt kitalálni, egy többszáz éve alkalmazott gyakorlat kicsit más  felhasználásáról van szó. Nemhogy nem igényel pénzt, de hozza a pénzt. Az úttörőcsapat pénztárába alkalmanként közel 20.000, azaz: húszezer forintot.
    A várható és megcélzott eredmény: a képességeit, adottságait, esetleg tehetségét felismerő és azt kibontakoztató sokoldalúan fejlett személyiség, ennél a gyakorlatnál nem marad távoli, elérhetetlen fikció. Minden gyereknél a pozitív fejlődés konkrétan tapasztalható.
    Célom a pályázattal, hogy az eddig bújtatottan alkalmazott gyakorlatomat legalizálhassam. Ha a Bizottság arra érdemesnek találja, akkor tapasztalataimat szeretném tudományos, publikálható formában kifejteni.
    A pályázat tartalma:
    A hagyományos színjátszás szerves beépítése az osztályfőnöki munkába
    Mint húsz éve tanító és kezdettől osztályfőnöki munkát végző, (sőt tíz év óta munkaközösség vezető) pedagógus,  állandóan éreztem és érzem az osztályfőnöki munka rendkívüli fontosságát, ugyanakkor látom a jelenlegi gyakorlat tehetetlenségét. Földhözragadt magyar észjárásom régóta kereste a megoldást, hogy a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon. Az alkalmazott gyakorlatom semmiképp se mondjon ellent a jelenleg érvényben lévő pedagógiai alapdoku-mentumoknak. Hogy a megoldást éppen a címben említett gyakorlatban találtam meg, természetesen nem véletlen. Édesanyám, valamikor a szabadkai Magyar Színkör tagjaként Fedák Sárival is játszott. Édesapám biztosan azért, hogy neki örömet szerezzen, számos igen magas színvonalú műkedvelő előadást rendezett az ötvenes-hatvanas években. Én két öcsémmel állandóan a rivaldán könyököltem minden próbán, minden előadáson. Később iskolai előadásokon magam is sokat játszottam.
    Messzemenően figyelembe véve, hogy "az osztályfőnöki órák tervében a cél és feladatrendszer megvalósítása kötelező, a tartalom, azaz a témák megválasztása (kivéve az évfolyamonként kötelező nyolc témát) valamint a követelmények évfolyamonként megállapítása - a feladatok osztályra méretezése alapján -, az osztályfőnök joga és kötelessége..." megpróbáltam a következőt:
    A négy feladatkörnek megfelelő tartalmat, melyeket az osztályfőnöki kézikönyvben négy témakörre és összesen 32 órára terveztek, 8-8+16 órára osztottam. Nyolc kötelező téma, nyolc óra időszerű kérdéseknek (magatartás, szorgalom, napi problémák), és a maradék tizenhat óra egy színielőadás előkészítése és betanulása.
    Mi benne az újszerű?
    Paradox módon, egyfelől éppen a hagyományőrzés. Abonyban 1830 óta állandóan volt amatőr színjátszó társulat. Az abonyi közönség annyira szerette a színházat, hogy emellett vándor színtársulatoknak is hónapokig adott szereplési lehetőséget.
Újszerű annyiban is, hogy nem szabadidős tevékenység formájában oldjuk meg az előadás előkészítését, hanem osztályfőnöki munkába ágyazva. Szabadidejében a gyerek menjen sportolni, zeneiskolába, nyelvórára, vagy legyen a családjával. Ugyanakkor természetesen az előadás előkészítése adhat szabadidős programot is, ha a kosztümök vagy a díszletek elkészítése, illetve a szöveg tanulása ezt megkívánja. Újszerű annyiban is, hogy nem színjátszó szakkör formájában működik a színjátszó közösség, egy egész iskola legügyesebb gyerekeit, hanem egy osztály legkülönbözőbb tehetségű gyerekeit mozgósítva. (Megjegyzés: így természetesen hiányzó sincs soha.) Újszerű annyiban is, hogy az osztályfőnöki munka négy feladatkörének megfelelő tartalmakat nem elvontan, erőszakoltan, metafizikusan tárgyaljuk, hanem ötödik osztálytól nyolcadik osztályig a színjátszás során úgy tanulják meg a gyerekek, hogy szinte észre sem veszik. (Önismeret, mások elismerése, szolidaritás, fegyelem, munka, becsület, helytállás... stb. A pozitív erkölcsi normák a lehető legtermészetesebb módon válnak belsővé). Ugyanakkor meglepően lehet érvényesíteni az integráció, az ismeretek vertikális építkezésének a követelményét.
Újszerű az is, hogy alulról jövő, osztály és osztályfőnök közös munkájának 15 éve alatt a gyakorlatban kikristályosodott, és rendkívül eredményes nevelési módszerről van szó. Újszerű az is, hogy sajnos ismét időszerű lett a magyar kultúra védelme, - melynek a színjátszás mindig terepe volt. A szaktárgyi tantervek nem tudják ezt a követelményt rugalmasan teljesíteni, de az osztályfőnöki órákon megvan a lehetőség. Mindig és kizárólag magyar műveket alkalmazunk színpadra, népmeséket, magyar költők verses meséit, kötelező olvasmányokat. A zenében is törekszünk a magyar népdalok, vagy értékes magyar műzene, pl.: virágénekek fölhasználására, bár itt inkább teszünk engedményeket a "korízlésnek"; és egy-egy táncbetétnél divatos slágerzenét is alkalmazunk, ezzel "eklektikussá" téve az előadást. Végül, de nem utolsó sorban a gyerek fölkelhet az iskolapadból.

    Az osztályfőnöki tevékenység folyamatterve

    Az általam elkészített osztályfőnöki munkaterv nem egy évre, hanem ötödiktől nyolcadikig négy évre szól. Meglepő, hogy ebben a tanévben már a negyedik osztályom jár hatodikba, és a munkatervem csekély változtatással nagyszerűen adaptálható.
    A nyolc kötelező témával és a nyolc időszerű kérdések témával itt nem foglalkozom. Itt csak a másik tizenhat óra földolgozása érdekes.

    5. osztály

A mindenkori ötödik osztályomnak hagyományosan vállalt feladata, hogy az egyik helyi TSZ-nek Öregek Napjára műsort adjon. Ötödikben ennek az elkészítése a tizenhat óra fő feladata. Természetesen 6.-7.-8. osztályban is mi adjuk a műsort, de akkor már nem igényel annyi munkát.

    Feladatok:

• Öregekkel kapcsolatos élmények gyűjtése és elbeszélése.
• Az öregek, mint a kollektív emlékezés tiszta forrásai. Az öregek tiszteletének tudatosítása.
• Öregekkel kapcsolatos irodalmi alkotások, elsősorban versek és dalok gyűjtése.
• A gyűjtött anyag földolgozása. Bemutató olvasás vagy éneklés után önként jelentkeznek egy-egy versre vagy dalra előadónak. Egyikre-másikra többen is. Ha akad olyan, aki nem akar egyedül szerepelni, marad a kórusban. Nem követelmény, hogy minden gyerek a műsorban szereplő legyen, de követelmény, hogy valami munkát vállaljon. Ha egy-egy versre, vagy dalra több önkéntes jelentkező van, akkor házi verseny van, ahol mindenki kivétel nélkül és titkosan szavaz. Meglepően reális az értékelés, amely az ügyeseket megerősíti, a gyengéket áttereli.
• A gyakorlás során szinte mindenki mindenkinek a szerepét megtanulja, újabb tehetségek tűnhetnek föl, akiket a jövő tanévre már számításba vehetünk.
• Az öregek napközijében és a helyi szociális otthonban tett látogatások érzelmileg kiválóan alkalmasak arra, hogy a gyerekeket ráhangolják az örömszerzés örömére.
• Az előadás közvetlen előkészítése. (Tiszta, ápolt, az alkalomhoz illő megjelenés és viselkedés.)
• Az előadás értékelése általában és minden gyerek külön-külön.

   Hatodik osztályban egy mesejátékot tanulunk anyák napjára. Mivel nemigen dúskálhatunk mai gyerekeknek való színdarabok között, ezért együtt írjuk ezt magunknak.

Feladatok:

    Olyan népmesék vagy verses mesék összegyűjtése, amelyek, ha nem is kimondottan az anyai szeretetről, de a szeretetről szólnak.
A megfelelő mű kiválasztása után pályázatot tűzünk ki a színpadra alkalmazásra. Mindig akad egy-két páros, akik vállalkoznak a dramatizálásra. A feladat nem is túl nehéz. Az elbeszélő részeket egy mesélő, a párbeszédes részeket a szereplők szájába kell adni. Fontos dramaturgiai feladata, hogy legyen több olyan tömegjelenet, amelyben mindenki szerephez juthat. Ebben a kezdeti szakaszban megtervezzük a kísérő zenét is, figyelembe véve az ének tankönyv anyagát, az éppen divatos slágerzenét, valamilyen hangszeren jól játszó gyerekeket. A színdarab megírásánál szintén figyelembe vesszük, hogy vannak-e olyan kiemelkedő tehetségű  énekes, táncos vagy tornász gyerekek, akik tehetségük folytán többet kihozhatnak egy-egy szerepből, így szinte egy-egy szerepet előre "rátervezünk" egy-egy gyerekre. (Megjegyzés: Természetesen, ha van egy már jól bevált mesejáték, a dramaturgiai munka csak az osztály adottságaira való adaptálásra korlátozódhat.)
    A szereposztás a legkényesebb feladat. Minden gyerekben rendkívüli módon él a szereplésvágy. Ha valaki mégis irtózik a színpadon való megjelenéstől, akkor súgó, ügyelő, díszletező, stúdiós... stb.,  igen fontos feladatokkal bízzuk meg őket. Mindenkinek legyen feladata. A kész darab fölolvasása után minden gyerek kap egy kitöltetlen szereposztást, és azt saját elképzelése szerint megtervezi. Hangsúlyozzuk, hogy senki ne legyen álszerény, ha valamelyik szerepre önmagát gondolja legalkalmasabbnak, akkor javasolja saját magát. Külön kis szavazatszámláló bizottság összesíti az eredményt. Az én szereposztásom nem vesz részt a szavazásban. Rendkívül izgalmas dolog, amikor a végeredményt összehasonlítjuk az én elképzelésemmel. Ha a kettő nem egyezik, akkor ezt külön megbeszéljük, különös tekintettel arra, ha egy fontos szerepre két-három, egyformán alkalmas gyerek neve merül föl.
    Ha közmegelégedésre elkészült a szereposztás, minden szereplő kiírja a saját szövegét a szövegkönyvből végszavazva, utasításokkal.
    Mindaddig, amíg nem tudják könyv nélkül a szöveget, a padban ülve csak olvasó próbát tartunk, különösen ügyelve a helyes kiejtésre, jó artikulálásra. Az énekeket és a tánc alaplépéseket kivétel nélkül minden gyerek megtanulja. Amikor a koreográfiát összeállítjuk, természetesen csak a szereplők. Mielőtt a színpadi mozgást kezdjük tanulni az előadás leendő színhelyén terepszemlét tartunk. Itt megismerik az adott színpad méretét, a ki-be közlekedés lehetőségeit, a frontot és irányokat. Ez nagyon fontos, mert az osztályteremben ugyanezt csak akkor tudják elképzelni, ha előzőleg alaposan szemügyre vették azt.
A mozgással  történő próbák alatt azok, akik éppen nem szerepelnek, semmi mást nem csinálhatnak, mint figyelnek. Ők a nézők, akik közben megtanulják mindenki szerepét, a színpad törvényeit, és a kritikus ítéletalkotást. (Megjegyzés: Ha a mozgás során kiderül, hogy egyik-másik szerepre a legnagyobb elővigyázat mellett is nagyon rosszul választottunk, lehet új szereposztást csinálni.)
    A kudarcot is el kell tudni viselni. Azt is meg kell tanulni, hogy át kell adni a helyünket a nálunk jobbaknak. Természetesen keresnünk kell olyan feladatot a lecserélt gyereknek, hogy az elszenvedett kudarcért sikerélménnyel kárpótolhassa magát.
A színpadi mozgást a legfontosabb kellékekkel és a legfontosabb díszletek jelzésével gyakoroljuk. Amit tudunk együtt készítünk el (korona, fonálból paróka, álszakáll, kakastarély, stb.) Ami hosszabb időt vagy nagyobb szakértelmet kíván, azt ki-ki otthon szülői segítséggel csinálja meg. Törekszünk a jelmezeket megtervezésénél a minél tökéletesebb illúzióra, hogy az öltözék segítse a gyerekeket az ábrázolásban. Amikor teljesen kész a darab, akkor visszük színpadra. Meglepően hamar alkalmazkodnak a színpadhoz. Első perctől kezdve szigorúan be kell tartani a színpadi fegyelmet. Akinek éppen nincs jelenése, csöndes, fegyelmezett legyen. Az előadással kapcsolatos minden munkát (kivéve a jegyeladással kapcsolatos pénzügyi teendőket) az osztály végzi. Plakátok, meghívók készítése, öltözködés, sminkelés, fésülködés, ügyelet, súgás, díszletezés...stb. Ha jól begyakoroljuk mindezeket, az előadáson nem adódhat különösebb probléma. A szülői munkaközösség vállalkozó tagjainak a segítségét elfogadjuk, de úgy készülünk föl, hogy mindent megoldhassunk egyedül. Az utolsó kosztümös próbák és az előadások délutánokon és hétvégeken már mint szabadidős tevékenység történnek. Minden előadást értékelés és utasítások követnek. Az előadások befejeztével az SZM által rendezett családias jellegű gyermek-szülő-osztályfőnök találkozón elemző értékelést tartunk.

    7. osztály

    A mindenkori hetedik osztályomnak szintén hagyományosan vállalt feladata, - mint minden évben az öregek napja - a március 15-i iskolai ünnepi műsor.
    Hatodik-hetedik osztályban történelem órákon a tananyag a magyar szabadságharcok története: végvári harcok, Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi és a negyvennyolcas szabadságharc. Az én hetedik osztályaim ünnepi műsorukkal négyévenként kerülnek sorra. A közbeeső  három évben a műsorok vagy csak március 15-ével vagy a Forradalmi Ifjúsági Napokkal - 1848. március 15., 1919. március 21., és 1945. április 4-ével  - foglalkoznak. A  műsorom lényege, tanítványaimmal és természetesen a hallgatósággal tudatosítani a következőt: Magyarországnak és a magyarságnak földrajzi helyzetéből adódó történelmi feladata volt Európa közepén valamiféle egyensúlyt biztosítani kelet és nyugat között.
    Helyzeténél fogva állandóan önvédelmi harcra kényszerült. E harcok szinte végtelen sora a magyar szabadságharcok története.
    Feladatok:
    Anyaggyűjtés. (Versek, dalok, szemelvények)
    A hozott anyagból a műsort közösen szerkesztjük. (A kronológia, vers-próza-zene arányai, időtartam stb.)
    Szereposztás. Az egész műsort mindenkinek meg kell tanulni és a szereplőket "házi zsűrizés" útján választjuk ki.
    Házi feladata a kész műsor hangulatának megfelelő ünnepi beszéd megírása. A legjobbat használjuk föl az ünnepélyen.
    (Megjegyzés: Ha van egy régi hetedik osztályból maradt jól bevált szép műsor, akkor is végig csináljuk a gyűjtés, szerkesztés, földolgozás minden fázisát, hiszen "egy újszülöttnek minden vicc új". A végeredmények nagyon is hasonlítanak, de ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis én ajánlom a gyűjtőmunka alapanyagául szolgáló irodalomjegyzéket, valamint a szerkesztés alapelvét.)

    8. osztály

    Az így eltöltött három év után nem csoda, ha a gyerekeknek a tanévnyitón az az első kérdése, hogy mikor kezdjük már a színdarabot.
   Három ilyen év után képesek komolyabb emberábrázolásra, érzelmileg bonyolultabb figurák ábrázolására. Úgy választjuk a darabot, hogy erre legyen is lehetőségünk. A darab kiválasztása, földolgozása vagy átdolgozása, a szereposztás, gyakorlás stb., egyszóval a munka menete a hatodik osztályban alkalmazotthoz hasonló. Különös súlya van a nyolcadik osztályban egy ilyen előadásnak, s ezt át is érzik első perctől kezdve. Vizsgaelőadás ez és búcsúelőadás is egyben. Vizsgáznak, számot adnak a fejlődésről iskolatársaik, szüleik, tanáraik előtt, ugyanakkor búcsúznak egymástól és az iskolától.

    Összefoglalás

   A hagyományos színjátszás szerves beépítése az osztályfőnöki munkába. Ez a terv lényege. Hagyományos alatt színpadi kosztümökben, jelmezekben, legalább jelzett díszletek között való szerepjátszást értem. A színjátszás általános haszna mellett (szép kiejtés, helyes artikulálás, szókincs gyarapodása, memóriafejlesztés, fantázia aktivizálása, empátia-képesség kialakítása...stb.) 10-14 év közötti gyerekek esetében, rendkívül tág tere nyílik a nevelésnek. A tantárgyi koncentráció lehetősége végtelen. Ének, rajz, testnevelés, technika, magyar, történelem, esetenként fizika, biológia, kémia.
   A nevelési fő feladatok első sora az ún. kultúra tartomány a darabok tartalmától függően súlypontozódhatnak, (pl.: erkölcsi, esztétikai, testi, világnézeti nevelés) ugyanakkor a nevelési fő feladatok második sora a pszichikus folyamatok, sajátos egységben érvényesülnek (értelmi, érzelmi, akarati és tevékenységre nevelés).

    Általános tapasztalatok

    E speciális osztályfőnöki tanterv alapján felnőtt már három osztályom, a negyedik most hatodikos. Tapasztalataim rendkívül kedvezőek.
    Az iskola, ami a mai gyereknél nem téma, ezeknél a gyerekeknél téma lett.
    Minden gyerek, a leggyengébb tanuló is mindenkinek a szerepét megtanulta annyira, hogy akár súgó is lehetett volna.
    Megtanulták egymás munkáját segíteni, a szolidaritás természetessé vált.
    Megtanulták mások tehetségét elismerni, ami talán a legnehezebb.
    Megtanulták saját adottságaikat fölismerni és egy másfajta rangsorban a helyüket elismerni.
    Beszédükön, mozgásukon, megjelenésükön szembetűnő a pozitív fejlődés.
    A legügyesebbek elsajátították a drámaírás és műsorszerkesztés alapelemeit.
    Az osztály minden tanulója kivétel nélkül életre szóló, gyakran meghatározó élményben részesült.
    (Megjegyzés: A legelső színjátszó osztályomnak négy éve volt a tíz éves osztálytalálkozója. Az anekdótázások témája kizárólag a színjátszás volt, és a szöveget is tudták, a legemlékezetesebb jeleneteket el is játszották.)
    Megtanulták a "gyakorlás" fontosságát, az alapos, figyelmes munkát. Soha "félkészen" egyetlen gyerek sem állt közönség elé, eleve kudarcra ítélve.
    (Megjegyzés: Az előadások legtöbbjénél a zenei részleteket magnóról játsszuk. Az énekes részek is gyakran magnóról, ún. play-back mennek. Ha 10-12 előadás van, nincs lehetőség mindig "élő zenét" szerezni s az egyik célunk is éppen az, hogy önállóan mindent megoldjunk. Az énekes részeket zongorakísérettel fölvesszük magnóra és azzal együtt énekelnek a gyerekek a színpadon. A "Rózsa és Ibolya" egyik előadásán, amikor éppen 12 kislány az Elvarázsolt tavat énekelte és táncolta fölcsavarodott a magnószalag. A lányok tovább énekeltek és táncoltak, mintha mi sem történt volna, a két "stúdiós" fiú pedig kikereste a tartalékszalagon a következő zenét. Ezt a hajmeresztő katasztrófát úgy megoldották, hogy a közönség alig vett észre valamit. Egyedül én zsibbadtam el kishitűen a rémülettől, a gyerekek nem. Egyszerűen annyira tudták, mit kell tenniük.)
    Kivételesen rendkívüli fegyelmező erejű a színjátszás. A végső sikert egyszerű, apró dolgok veszélyeztethetik, ezért a legkisebb a szereplőnek, súgónak, ügyelőnek, kellékesnek, az éppen játszó , vagy éppen nem játszó gyereknek folyamatosan oda kell figyelni mindenre. A fegyelmezett munka a siker előfeltétele!
    Erős, közösségformáló tevékenység a színjátszás. Olyan osztályközösséget lehet vele teremteni, amilyet semmi mással. És itt van az egyetlen hátránya. Ugyanis a közösség mintegy bezárkózik, kicsit elkülönül évfolyamától, az iskolától. Javítja a helyzetet, ha ez a közösség mintául szolgálhat, ha előadása iskolatársainak örömet, iskolájának dicsőséget, úttörőcsapatának pénzt is hoz. (Megjegyzés: A legutóbbi előadásunkat - az 1984-85-ös tanévben a "Rózsa és Ibolyá"-t - tíz előadáson, a tizenötezer lakosú Abonyban kétezerötszáz ember látta.)

    Utószó

    Természetesen megoldhatatlan az, hogy minden osztály minden évben színdarabokat csináljon. Azon azonban érdemes lenne elgondolkodni, hogy a nevelési tartalmakat egy főtevékenységbe ágyazva, közvetett módon, de nagyon is konkrétan hogyan lehetne megvalósítani az osztályfőnöki órákon. Ezzel a módszerrel  ugyanis elérhető, hogy a pozitív erkölcsi normák az intellektuális szférából (tudja, de nem teszi) a sokkal hatékonyabb szokás szférába, mint "belső normák" beépüljenek.
Ugyanakkor lehetősége nyílna a tanárnak esetleg szaktárgyával összefüggő vagy attól független tudományát, tehetségét, hobbyját a nevelésben hasznosítani. Kémia tanár, aki élsportoló volt, biológia tanár, akinek virágkötészet a hobbyja, az ének tanár, aki szenvedélyes természetjáró.
    Hogy ehhez pedagógus kell? Hát igen! De nem is olyan régen a romantikus néptanító ezt megcsinálta.
    Tudom, hogy hozzám hasonlóan sok pedagógusban él valahol ez a néptanító.